Gyakorlati Képzésért Felelős Programiroda

A Gyakorlati Képzési Programiroda feladatai között kiemelt szerepe van a pedagógusképzés szerves részét jelentő gyakorlati képzés szakmai irányításának. Ez jelenti egyrészt az Eszterházy Károly Egyetem (EKE) gyakorlóiskolájával való folyamatos kapcsolattartást, a gyakorlati képzés szervezését, az ebből adódó szakmai és szervezeti feladatok megoldását. A Programiroda emellett szerepet vállal abban, hogy az EKE gyakorlóiskolájában tanító tanárok és a pedagógusképzésben érintett egyetemi oktatók között élő szakmai párbeszéd alakuljon ki. Segíti a szakvezetők (vezetőtanárok) bekapcsolódását az egyetemen folyó tantárgypedagógiai feladatok megoldásába.


A Programiroda feladata másrészt a külső, összefüggő tanítási gyakorlatok szervezése, kapcsolattartás a partneriskolákkal. Az ebből adódó adminisztratív feladatok koordinálása: a Programiroda állítja össze a hallgatói és intézményi nyomtatványokat, előkészíti a mentortanárok szerződéseit, illetve igazolja az elvégzett munkát.
Emellett közreműködik az egyetemen működő, a tanítóképzéshez kapcsolódó gyakorlati képzés koordinálásában is.
A Programiroda részt vesz a mentortanárokkal történő kapcsolattartásban, szükség esetén szakmai tájékoztatókat, munkamegbeszéléseket szervez a partneriskolák, illetve az ott tanító mentortanárok számára.


A Programiroda hangsúlyt helyez a gyakorlati képzés minőségellenőrzésére és minőségbiztosítására. Tevékenyen részt vesz az egyes tanárszakok akkreditációjában, valamint a pedagógusképzés megújításában.


< Vissza